A Gépek Lázadása

A négy generációs okostelefonváltás

2010 márciusától 2014 januárjáig ugyanazt a HTC Desire-t nyúztam. A Desire halála után egy Nexus 5 lett az új társam. Mekkora az ugrás? Hatalmas.

nexufejl2.png

Várjál, hogy jön ki a négy generáció?

Sima ügy. A HTC Desire az hardverben egy az egyben a Google Nexus One - ami nem véletlen, mert az első Nexus készüléket ők gyártották le. Anno csak azért nem azt vettem meg, mert a Nexus One stock androidja ronda volt a HTC Sense-hez képest.
A sors furcsa fordulata, hogy 2014-ben meg pont azért nem HTC One-t vettem, mert azon Sense van. A matek innentől egyszerű: Nexus S, Galaxy Nexus, Nexus 4, és végül megérkeztünk a mai masinámhoz, a Nexus 5-höz.

Az első, ami arcbarúg

A kijelző. Az új gépen egy 4.95 hüvelykes 1080p kijelző trónol. A váltás itt elég éles, mivel a Nexus kijelzője kb. akkora, mint
az egész szerencsétlen Desire mindenestül. Bár a maga idejében igen szépnek minősült a HTC 3.7-es, 800x480-as kijelzője,
de labdába se rúg az Nexus mellett. Amikor először megfogtam az újoncot, kicsit le voltam döbbenve, mivel itt tényleg kijelző
az egész telefon. Nagyon kevés keret van jobbra, és balra is, fent lent is csak minimális. Gombok ugye sehol, ezt egy három napig szokni kellett, ami vicces, mert a régi HTC-re is ráhekkeltem a 4.2-t, és szoftveres gombokkal nyomtam, valahogy itt mégsem sikerült elsőre eltalálni a dolgokat, aztán persze belejöttem.

felbontas.png

A felbontás brutális változását leginkább ez a kép szemlélteti. Lőttem egy random screenshotot most a Nexus 5-tel, és pirossal kijelöltem, hogy ehhez képest mennyi pixelt tudott a Desire. Durva. Ez nem csak technikai maszturbálás, a kijelző ugyanis ennek hála veszett jól néz ki, nagyon éles képet ad. Egy rakás alkalmazásra rácsodálkoztam, hogy ja, hát azért nézett ez ki olyan szarul az én régi telefonomon, mert mocskosul nem erre a felbontásra találták ki a dizájnt. Megközelítőleg se.

A motorháztető alatt

Valahol baromi vicces, hogy ezeket a sorokat egy olyan laptoptól írom, ami 2 magos, és két giga RAM ketyeg benne, szemben
a telefonom  4 mag + két giga RAM kombójával. Órajelben is ráver, ha jól tudom. Röhej. Mekkora a váltás a Desire-höz képest? Szavakkal leírhatatlan. Ott ugye egyetlen mag árválkodott, egy gigahertzen, ami teljesítményre még jóindulattal sincs meg
a Nexus 5 bármelyik magjának a fele. Szenvedtem sokat hekkelgetéssel, rootolással, főzött romokkal, és élveztem is sokáig, csak kezdtem érezni, hogy a Desire hardvere kifújt, már magát az oprendszert se bírja el, nem hogy még az appokat.

Kiderült, hogy igazságtalan a Foursquare-t hibáztatni, hogy egy rakás szar az alkalmazás. Nope. A Desire volt gyenge. Nagyon. Az új Nexus kézbevételétől nézve ez bizony legapróbb műveletektől kezdve egyértelmű: minden megtörténik, azonnal, nincs lag, nincs szaggatás, nincs habozás. Az elején levettem felére az animáció meg az áttűnések sebességét, mert zavart, hogy minden olyan gyors. Azóta visszahúztam teljes sebességre, bírja a gép. Illetve az bírta alapból is, de a szemem is megszokta.

03.jpg

Miért cserélted le? Miért vártál eddig?

Anno úgy vettem meg a Desire-t, hogy húzza ki legalább kettő, talán három évet. Hát, még a maximális, három éves elvárásra is rátolt a telefon úgy 10 hónapot, szóval szerintem joggal vagyok elégedett. Ha az akksija nem kezd el megdögleni, akkor valószínű még tovább elszenvedtem volna vele, de megdöglött.

Az alapelv pedig egyszerű: addig nem cserélek mobilt, amíg nem megy szó szerint tönkre. Teljesen. A Desire elkezdett kettő, max három órákat húzni egy töltéssel, és ha bekapcsoltam a mobilnetet, öt perc múlva benyomta a szunyát. Itt volt vége.

Véletlen droptesztek és a masszívság

Hadd mondjak nektek valamit, a Desire az egy masszív darab telefon volt. Többet ejtettem le szerencsétlent, mint nem. Szerintem még két hetes se volt, mikor a Blaha metró előterében a betonos részen sikerült leejtenem telefonálás közben, kijelzővel lefelé. 198 centi vagyok szerintem 190-ről simán esett: a dropteszteket olyan 120 centiről végzik, de max 150 centiről. Emlékszem, hogy milyen szomorú arccal néztem a földön hasaló telefont, és ahogy hajoltam le, biztos voltam benne, hogy szarrá tört a kijelző. Egy karc nem volt rajta. Nem hittem el. 

A HTC tokot, fóliát csak messziről látott. A fém keret harmincezer karcot, kopást, és horpadást tudhat magáénak a gyakori leejtésekből fakadóan, de a kijelzőn azt hiszem egy két miliméteres hajszálkarc kivételével nincs semmi. Igaz, a telefont a vége felé már nem három, hanem négy részre lehetett szedni, ugyanis kitörtem belőle a rezgőakksit is az egyik leejtésnél. Onnan kezdve bele lehetett látni a telefonba. Lövök egy képet, az mindent megmagyaráz.

dezike_halal.png

A vicc az, hogy, még így is működött a rezgés, csak éppen olyan hangja volt, mint egy kisebb traktornak. Ébresztésnél nem
a csengőhangra keltél fel, a rezgésre. Az irodában volt olyan, hogy megijedtek tőle kollégák.

Ehhez képest a Nexus 5-re vettem fóliát, a tokot már egy nappal azelőtt megvettem, hogy egyáltalán le lett volna fixálva, hol veszem meg a telefont. Semmit nem bíztam a véletlenre. Tegnapig bizony egyszer sem ejtettem el, bár kb. hatszor csúszott ki a kezemből, de mind a hatszor elkaptam még a levegőben. Egy darabig azt hittem, hogy nem is fogom leejteni soha, de aztán egy vehemensebb vetkőzésnek hála kirepült a kabátzsebből, és olyan bő 130 centi magasból dobott egy kijelzős hasast. Dögölne meg, aki kitalálta a dezsavűt, de tényleg - nagyjából ezzel a gondolattal hajoltam le, amikor már megint pofára ejtettem egy frissen vásárolt telefont. De vagy az LG mérnökei, vagy a tok gyártója nagyon ügyes: karc nuku, horpadás sehol, semmi sehol. Megkönnyebült sóhaj, izzadtsággyöngyöket homlokról eltávolít. Én izgultam.

Ezt miért félted jobban?

Azért féltem nagyon a Nexust, mert egybe telefon. Unibody. Nincs hátlap, ami "kipattan", ha túl nagy az ütés, ezzel szépen levezetve a mozgási energiát - azt hiszem, hogy talán így működik a dolog  -, hanem csak repedni, törni tudnak a dolgok. Ezért nem szabad kemény tokot se venni. A fóliát nem tudom megmagyarázni, merthogy a Desire se lett karcos a kijelzőn, de úgy voltam vele, hogy ha a kezdetek kezdetétől rajta van, akkor kvázi nem fogom érezni, hogy fólia, ergó nem fog zavarni.
Ez majdnem be is jött, csak éppen bal felső és bal alsó sarokban van némi buborék, amit kicsit utálok, meg állandó ujjlenyomat és folttenger a telefon, kikapcsolt kijelző mellett rossz ránézni. Majd lecserélem a fóliát valami jobbra,
de egyelőre megbírja ezt. Legalább az tutibiztos, hogy karc nem lesz a kijelzőn, ennyi.

nexuka.png

Mi változott leginkább?

Bármilyen appot felrakhatok a telefonra, futni fog, mint a kisangyal. A mocskos Asphalt 8 előtt tátott szájjal ültem fél órát, hogy ez baszdmeg komoly, hogy a telefonom ezt tudja? Ezt a grafikát? Ha kinyomnám egy tévére, elmenne konzolnak.
Aztán beugrott, hogy nincs a lakásban perpill akkora felbontású tévé, mint a telefon felbontása. Itt már csak a fejem ráztam.

Az akksi is jobban bírja, természetesen, mint a döglödő Desire vitte az utolsó fél évben, utolsó hónapoban. Nagyon nehéz megszokni, hogy ha 78%-on van a telefon egy órával a hazaindulás előtt, akkor nem kell görcsösen töltőre dugni a telefont, mert igenis kibírja az egyórás hazautat simán, röhögve, még akkor is, ha közben sorozatot nézek végig, vagy nyomatom az Asphaltot. Nem ehhez vagyok szokva, mert egy félig halott akksis telefont nyúztam sokáig. Számomra felfoghatatlan volt, hogy 18% töltés azt jelenti, hogy kimegyek cigizni, közben zenét hallgatok, majd visszajövök, húsz percet Super Hexagonozok, akkor még mindig van 9-11% kraft a telefonban. A Desire pl. 18% töltést már nem tudott produkálni, 20-30 körül egyszerűen minden előjel nélkül lekapcsolt, és kész. Mert ennyire öreg volt szerencsétlen. Roppant idegesítő volt.

Az előlapi kamera, meg a videó is sokkoló dolog számomra. Még nem igazán szoktam meg egyiket se, egyszerűen nem jut eszembe videót csinálni csak úgy. Mert nem áll rá az agyam, hogy a telefon olyan felbontásban meg minőségben csinál videót, hogy az jó. Egyedül akkor veszek fel videót a telefonnal, ha animgifet csinálok belőle. Üssetek. A szelfi kamerát még szokni kell, de azt már megnéztem benne kétszer, hogy vajon sikeresen szétkúrtam-e a kapucnival a reggel féltő műgond helyett kapkodva bezselézett hajamat, a válasz mind a kétszer egy határozott igen volt. És annyira azért nem vagyok hiú, hogy a szelfi kamera képében elkezdjem a hajam baszogatni, ezért inkább csináltam vele egy képet, hogy meg tudjam mutatni drága barátaimnak, hogy deszaréppahajam, höhö, majd visszahúztam a kapcunit, hogy legalább takarja el, ugye.

04.jpg

A méret a lényeg

Volt ám parázás belőle, hogy esetleg túl nagy lesz a telefon, de mivel 198 centi magas vagyok, a kezem se kicsi, úgyhogy elérek mindent, meg elfér a zsebemben is. Furcsa hozadéka a méretnövekedésnek, hogy bal kézzel valahogy jobban tudom használni a telefont. De már ez is sokat javult jobbal, csak furcsa, hogy ha a képernyő bal felső részén akarok matatni, akkor kicsit máshogy kell fogni a telefont, nem tudok direktben odanyúlni, mint a HTC-nél. Ez ugye bal kézben sokkal inkább kézre áll, viszont cserébe ott meg a jobb felső ikonok kergetnek a halálba. Két kézzel sokkal jobb használni a telefont, de hát az élet kegyetlen és mostoha, néha egy végtaggal kell felvenni a versenyt a mobilozás szeszélyes tengerén, és akkor nincs mese,
ki kell bírni. Összeségében ez két hét után nem annyira zavaró, csak az elején sokat bénázik az ember.

Viszont ha ez az ára a csodálatos kijelzőnek, akkor ám legyen, igazából nem annyira kényelmetlen a dolog, meg nem is jön elő olyan sokszor, hogy bármilyen szinten dealbreaker legyen, viszont a kisebb kijelző egyáltalán nem tetszene. Nézek rajta sorozatokat, és hibátlan erre a célra, de tényleg. Még akár egy filmet is lehet megbírna a dolog. Az e-bookot még nem próbáltam, de lehet rá fogok menni arra is, mert igazából totál alkalmas rá.

Nagyon furcsa, hogy mivel az első perctől kezdve tokkal használom a telefont, perverz dolognak hat kivenni belőle: nagyon könnyű lesz a gép hirtelen, és olyan meztelen. A Nexus 5 egy döbbenetesen szép telefon, össze se lehet hasonlítani a HTC ősrégi Desire-jével, de még egy HTC One mellé rakva sem kell szégyenkeznie. Szép darab, jó a súlyelosztása, és műanyag ide, vagy oda, nagyon minőségi, prémium érzete van az egésznek. Szolid a build quality-d, cica!

Kéne már egy konklúziót nyomatni a népnek

Lehetetlen beletolni egy cikkbe az érzést, hogy mekkora az ugrás a két telefon között. Pláne lehetetlen egy végszót csapni ehhez az egészhez, ami úgy tényleg megmutatná, mekkora nagy felüdülés volt ez a váltás.

Kicsit olyan, mintha fognád magad, és egy kocka Merciből, ami régen mocskos menő és forradalmi volt, de az évek során alaposan leharcoltad, átseggelnél egy Tesla S-be:
össze se lehet hasonlítani a kettőt, ég és föld. Abszolút megérte a váltás, és azt hiszem
a Nexus 5 is legalább 2-3 évig most hű paripám lesz, és valószínű még sokáig leszek vele teljesen megelégedve. Imádom. Meg vagyok véve, kilóra.

• bejegyezte Deino 2014. február 04. napján
84 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Stefanie · http://blog.hu 2014.02.04. 10:16:23

és köszönet annak a személynek aki végig melletted állt, amíg el nem döntötted, hogy ez lesz a befutó telefon!

ifj. Vezetéknyi Zászló 2014.02.04. 11:43:23

Nem hiányzik a microSD sorozatnézéshez ?
Mert engem csak ezt tart vissza az azonnali vásárlástól.

Deino · http://play.blog.hu 2014.02.04. 12:07:38

@ifj. Vezetéknyi Zászló: van utorrent kliens mobilra. Amit nézni akarok telefonon, azt csak oda szedem le. Még másolgatni se kell, meg kikapcsolni. Seedet néha gépről tolom mellé, azt ennyi. Böngészőn simán elfut a torrent oldal (sőt jobban, mint a laptopomon).

Aayven 2014.02.04. 12:10:50

Azért a 2vs4 mag és órajel összehasonlítás a notebookkal eléggé sántít, nem ilyen egyszerű a dolog, hogy a több mag és magasabb frekvencia gyorsabb processzort jelent...

Csibefogó · http://www.isitchristmas.com/ 2014.02.04. 12:52:15

Nekem Nexus 4-esem van, ahhoz képest mennyivel nagyobb ugrás az ötös?

KolompárJ. 2014.02.04. 12:59:48

"egybe telefon. Unibody. Nincs hátlap, ami "kipattan""

Csak pontosítás: a nexus 5 pont nem unibody. Ha megnézed az oldalát látszik, hogy hol kezdődik a hátlap, ami -bár nincs rajta sehol bemarás, hogy körömmel is meg lehessen kezdeni- levehető, egyszerű műanyag karmokkal van a helyére pattintva, mint bármelyik telón:

d3nevzfk7ii3be.cloudfront.net/igi/qROHiILMB46KsTBj.huge
d3nevzfk7ii3be.cloudfront.net/igi/SJQTUlA5iTNuxHlb.huge

Összehasonlításképpen a nexus4 háza pl csavaros volt.

Zirowe 2014.02.04. 13:02:14

Nem tudom one-nál miért lett kizáró a sense felület.
Nexus 7 '13 és one-om is van, ugyebár majdnem ugyanaz a vas (n7 kicsit vissza van fogva), kb 100mb különbség van a szabad ramban, de így is 1250mb körül van a one szabad ramja, de ezt leszámítva egyáltalán nem lassabb, de nem is szaggat a one.
Ellenben minőségibb érzete van, mint az n5nek.

Deino · http://play.blog.hu 2014.02.04. 13:15:53

@Zirowe: Stock androidot jobban szeretem, Sense volt sokáig, de néha roppantul felesleges a csicsa, meg minden. A One-nál ami még komoly dilemma volt, az ultrapixeles kamera felbontása, meg hogy gyengébb azért a proci, mint a N5-ben.

Zirowe 2014.02.04. 13:19:52

@Deino: a senset nem a desirehez kéne hasonlítani, mert azóta elég sok minden változott (abban még a sense 2.0/2.1 volt, ezen most már 5.5).

Jaj, megint ez a "túl gyenge" kamera dolog, lefogadom, hogy még csak nem is próbáltad.
Kisebb az mp szám, ami persze a számhuszároknak nagy érvágás, de mobilos keretek közt jó képeket csinál.

diamond--> hd--> magic--> hero--> desire--> sensation--> one x --> one

Deino · http://play.blog.hu 2014.02.04. 13:21:56

@Aayven:

Processzor típus: Intel Core Duo, 1,86GHz vs. a négy mag, 2.3Ghz. Nem igazán tudom elképzelni, hogy mégis hogy ne lenne gyorsabb a Nexus vasa.

Deino · http://play.blog.hu 2014.02.04. 13:23:28

@Zirowe: egyik ismerősnek van, megnéztem, megtapiztam, lőttem vele képet, nem azt mondom, hogy bűmrossz, és a halál faszának se ajánlom, vagy bármi. De egyszerűen kevésbé tetszett, mint a Nexus.

Zirowe 2014.02.04. 13:25:34

@Deino: ez így már elfogadhatóbb érv.

De baromira nem állhatom ki, amikor jönnek egyesek, hogy "jaj, ez csak 4mp, míg bezzeg a samsung 23milliárd mp-t rakott bele", vagy elavultoznak azért, mert mondjuk 2-3ezerrel kisebb az antutu eredmény. :D

KolompárJ. 2014.02.04. 13:31:44

@Csibefogó:
Én is nexus4-ről váltottam, és kicsit vegyesek a tapasztalataim.

A nexus 4 kézbe véve valahogy minőségibb benyomást kelt, jobbak az anyagok, masszívabb, hajszálnyival nehezebb.

Hétköznapi használatban nem érzem az 5-öst sokkal gyorsabbnak a 4-esnél (valamivel biztos gyorsabb, de nincs az a mellbevágó gyorsulás, a nexus4 is gyors volt). Játékoknál persze biztos érezni a különbséget.

A nexus 5 kijelzője szebb, és nem csak a nagyobb felbontás miatt, de a színek is jobbak (kevésbé fakó), a fényképezője is sokkal jobb a 4-esnél

Az 5-ösön ugyanaz a rendszer sokkal több RAM-ot eszik (ez a nagyobb felbontásból adódik). Nexus 4-en gyakorlatilag mindig 1GB alatti volt a ram használatom, akkor is ha a szokásos programjaim futottak a háttérben (hangouts, dialer, galéria, kamera, gmail, stb.) Nexus 5-ön ha ugyanezek futnak, akkor kb 1500MB foglalt. Míg a 4-esnél kb végtelennek tűnt a 2GB RAM, addig az 5-ösnél simán el tudom képzelni, hogy betelik.

Nekem 3 dolog miatt marad az 5-ös: kamera, 32GB, kijelző.

Deino · http://play.blog.hu 2014.02.04. 13:46:27

@Zirowe: erre nem tudok mást mondani, mint hogy ez már a te egyéni problémád :D én nem Antutu alapján néztem, hanem Ghz. Nem az érdekelt, hogy MOST elvault-e HTC One, hanem hogy mi lesz egy év múlva, fél év múlva. A Nexusra teljesen biztos, hogy a következő android OS frissítés is hamarabb jön majd, jó eséllyel sokkal stabilabb lesz. Mert gyári. Romot meg fog a franc mókolni, ezt csináltam négy évig. A ONE Google Play editionnel szemeztem, de ott meg szarabb a kamera a rendeshez képest, mert nem rakták/rakhatták bele a HTC cuccait, driverét, vagy valami. Itt már csak röhögtem.

Hacsak hamarabb tönkre nem vágom a telót, akkor megint 2-3 év múlva tervezek váltani. Addigra lehet, hogy megint a HTC csinál Nexust, azt pl. imádnám. Vagy az is lehet, hogy addigra csődbemegy a HTC francba. Vagy váltok Wp2016-ra. Bármi lehet, de nekem itt és most a Nexus 5 volt a jobb döntés, meg az én igényeimre az a jobb telefon.

Zirowe 2014.02.04. 13:53:29

@Deino: jelenleg hivatalos 4.4.2-es van rajta, nexusra sincs frissebb.

fogash 2014.02.04. 13:55:23

Másfél éve ketyeg az alma a zsebemben, ez idő alatt egyszer sem ejtettem le. Pedig tok nélkül hordom. Előtte egy Samu Wave volt, az talán kétszer landolt a földön (ingzsebből kicsúszva, mikor előre hajoltam cipőt kötni). Nem is értem ezt a telefondobálós tempót, bár én már 40 vagyok, engem még úgy neveltek, hogy vigyázzak a holmimra. :)

Illetve egy ekkora telefon nem fér el nadrágzsebben (nekem legalábbis ott törik a nadrágom, ahol a teló lapulna, farzsebre meg ráülnék). Az iOS vs Android hitvitába nem mennék bele, légy boldog a telefonoddal. (nem gúny, jó kívánság!)

Deino · http://play.blog.hu 2014.02.04. 14:02:59

@Zirowe: nyilván, de akkor is várni kell a Google-hez képest. És arra meg csak akkor lennék képes, ha a Sense-t előnynek tekinteném, nem pedig felesleges nyűgnek.

Deino · http://play.blog.hu 2014.02.04. 14:03:43

@fogash: nekem befér, és végre nem kell turkálni, mint a Desire után :) hasonló jókat az almához :)

Aayven 2014.02.04. 14:05:32

Nem igazán lehet összehasonlítani egy asztali procit és egy mobilt. Más architektúra, más utasításkészlet. Egyszerűen másra használják. Mobilokban nagyon fontos tényező a fogyasztás, melegedés. Ok, notebookokban is, de azért egészen más kategória. Mindössze annyit mondtam, hogy a magok száma * órajel NEM egy valid összehasonlítás, ezalapján egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy a mobilod procija jobb, mint a laptopodé. Vegyük pl azt a sarkított esetet, ha van 16 magod, amik mondjuk 4GHz-en futnak. És semmi mást nem tudnak, mint két egész számot összeadni... Ismétlem, sarkított példa, de a lényeget le lehet szűrni belőle...

Zirowe 2014.02.04. 14:10:26

@Deino: juj, mert ha nem azonnal a legnagyobb verziószám van rajta, akkor az epénisz kiengesztelen marad a hatalmas ghz és az mp számok mellett..

Még jó, hogy ez egy index2 címlapos írás.

Deino · http://play.blog.hu 2014.02.04. 14:18:12

@Zirowe: mondom mégegyszer, nem számokra vettem a telefont. Hamarabb frissül mint a One? Igen. Erősebb a hardver? Nem egetverően, de igen.

Van bármi, ami miatt jobban megérte volna a HTC-t vennem? Egyedül a márkahűség volt az, ami miatt szívesebben vettem volna azt, meg talán kicsit a dizájn. Mondjuk egy Samsunghoz képest sokkal szívesebben vennék HTC-t, de a Nexus 5 ilyen téren bőven megugrotta nálam a lécet. Az meg önmagában sajnos nem elég ahhoz, hogy érv legyen vásárlásnál, hogy mer' HTC.

Zirowe 2014.02.04. 14:20:24

@Deino: igen, tényleg, az elegánsabb kialakítás, tényleges unibody fém ház, valamire való sense felület, infra, jobb hangszórók, fm rádió, stb..

Hangsúlyozod, hogy nem a számok a fontosak, aztán mégis mindig csak a számok.

Deino · http://play.blog.hu 2014.02.04. 14:31:46

@Zirowe: fm rádiót nem hallgatok, infra nekem mihez? Nem használom. Sense neked lehet előny, de nálam bizony kontra, ez egyéni ízlés kérdése. A HTC picit szebb, de nem annyival, hogy érv legyen. Érv lenne akkor, ha mondjuk Samsung S4-et vettem volna, vagy valami kínai zophone-t, mert azok gagyik. És mondjuk a HTC logó az elején mocskosul idegesítő.

A jobb hangszóró meg hol a jóistenbe' érv? Szebben szóljon, mikor csörög reggel az ébresztő? Vagy mi? Van bárki, aki ha mobilon filmet néz, nem fülhallgatóval teszi? Én hajlandó vagyok elhinni, hogy nálad ez szempont, de engedtessék meg már az embernek, hogy a saját értékrendje alapján írjon cikket, ne az alapján, amit te gondolsz.

Nem lett volna rossz választás a HTC One önmagában, de a Nexus 5-höz képest nekem rosszabb lett volna. Én tényleg nem értem, mi nem jut el hozzád ebből.

KolompárJ. 2014.02.04. 15:29:17

@Zirowe:
"igen, tényleg, az elegánsabb kialakítás, tényleges unibody fém ház, valamire való sense felület, infra, jobb hangszórók, fm rádió, stb.."

Tipikusan az az erőszakos user vagy, aki nem képes elfogadni, hogy másnak más tetszik.

Engem nem érdekel a sense. Nemhogy nem tetszik, de egy felesleges púpnak tartom -ahogy más gyártói custom felületeket is- a stock android hátán. Nem kell, nem érdekel. Én a stock felületet szeretem. Az FM rádió sem érdekel, mert a büdös életben nem hallgatok rádiót telefonon. Infraport? Minek? A jobb hangszóró még egy érv lehetne, ha azon hallgatnék zenét, de nem. Ennyi.

NEKEM ezeknél sokkal fontosabb a stock android és a gyors frissítés. De én nem akarlak meggyőzni, hogy NEKED is nexust kéne venned. Ha neked kell a sense, akkor vedd azt. De nekem ne akard megmagyarázni, hogy nekem is azt kell szeretnem.

Zirowe 2014.02.04. 15:46:10

@KolompárJ.: magasrol teszek arra, hogy masnak mi tetszik.
Ha vmi jobb, akkor jobb.

De ha egyszer vki azzal ervel, hogy "nem a szamok a lenyeg, nem az epeniazem akarom novelni", majd megis a szamok buvoleteben el, akkor jot kell nevetnem.

N7nek ugyan az a kialakitasa, mint az n5nek, es az a muanyag hatlap egy nagy hulladek, es ez teny.

Sorolhatod, hogy neked mi nem kell, tedzek ra magasrol, de ez megsem vesz el abbol, hogy je, ennek van, annak meg nincs, tehqt hianyzo funkciok.
Ennyi erovel vehetnel fantasztikus iphoneot is, ott aztan vegkepp nincs semmi, de legalabb azonnal megkapja a frissitest, amig a nagyurak ugy gondoljak.

Deino · http://play.blog.hu 2014.02.04. 15:58:29

@Zirowe: már ne is haragudj, de a funkció csak akkor lehet hiányzó, ha használnád is, de nincs benne. Ellenkező esetben csak felesleges szar, amiért extrát fizettél.

Ez az ultimét elvakult fanboy hozzáállás meg röhej, pláne a Sense irányába, már ne is haragudj. Ha lenne svájci bicska a HTC One-ba beleépítve, vagy körömreszelő, a Nexusban meg nem, akkor azt is hiányzó funkciónak tekintenéd? Ne basszuk már el egymás idejét azzal, hogy hülyeséget beszélünk.

lavór 2014.02.04. 16:03:47

„Minden működik. Minden gyors. Minden tökéletes. És rémisztő, hogy a telefon sok tekintetben ráver egy kört a laptopomra.”

Hm... Esetleg laptopot kellett volna cserélni, nem telefont.

Zirowe 2014.02.04. 16:05:29

@Deino: nyilván mindenki faszságnak tartotta az infra visszatérését a tavalyi csúcsmodellekbe, köztük én is, ám ahogy ki lett vitelezve, az több, mint jó.
Minden egyes itthoni távirányítós eszközömet tudom vele irányítani, még a 12 éves hifimet is, a hatótávja meg 4-5 méteren is jó.

Nyilván, akinek nem kell, vagy nem próbálta, az nem tudja miről van szó, de ez és a többi extra mellett, a gumi borítással, abszolút fapadosak, amiken az egyetlen előny, az a kb másfél éves szoftver támogatás (az se nagyon, mert már a google is kurvul, és az n5 átlátszó sávját a többi nexus készülék nem kapta meg), de ezen kívül semmi.

Tehát így nézve a dolgot az itteni picsogások tűnnek elvakult fanboy picsogásoknak.

Ja, meg nyilván azért lett majdnem az összes rangos oldalnál a htc one a tavalyi év telefonja, mert mindenki elvakult.
A minőséget fel kell tudni ismerni.

Ennyi, befejeztem ezt a parttalan vitát, írjatok, amit akartok, teszek rá magasról.

Deino · http://play.blog.hu 2014.02.04. 16:06:05

@lavór: ott is lesz csere, de leghamarabb fél év múlva (kivéve, ha tönkre megy, persze). Itt és él az amíg szarrá nem megy, nincs csere elv.

C16SE 2014.02.04. 16:07:08

Érdekes ez a cikk, mert én pont a Sense hiánya miatt nem választanám. Eddig csak HTC telefonom volt, asszonyka egy One van, nekem a vízállóság miatt egy Sony Z1. Na fapad delux a Sense után. A Nexus7-em meg aztán tényleg idegesítően egyszerű, alap Android., mint a faék. Biztos lehetne mindegyiket csicsázni, de én sajna nem szeretek vele foglalkozni. Ettől még másnak ez lehet a nonplus ultra, használja egészséggel.

C16SE 2014.02.04. 16:07:59

@C16SE: Na ezt is megírtam rendesen, szóval a Z1 előtt volt csak HTC, az említett Desire és a Sensation.

C16SE 2014.02.04. 16:11:47

Ja a One-ban az 1.7-es négymagos van a Z1-ben egy 2.2-es 4 magos. de én észre nem vettem, hogy a Sony gyorsabb lenne. Csak annyit, hogy végre nem akad az Android. Igaz ritkán játszom a telefonon autós játékot.

Deino · http://play.blog.hu 2014.02.04. 16:22:01

@C16SE: eddig én se nagyon hajtottam, mert a telefon nem bírta, de most élvezem a dolgot.

KolompárJ. 2014.02.04. 16:26:55

@Zirowe:
" Ha vmi jobb, akkor jobb."

Még mindig nem érted. Az hogy "jobb", az mindekinek mást jelent. A te szempont rendszered szerint a One jobb, mert ott a sense, stb.

" tehqt hianyzo funkciok."
Nem hiányzó, hanem felsleges. Valami attól jobb, hogy több minden van benne? Akkor tegyük a One mellé a galaxy s4-et. Fűt, zenél, világít, szemmozgás követő lófasz, taccswiz, s-voice, s-ez, s-az, stb, minden van benne. Ettől jobb? Nekem nem. Nekem attól jobb ha ezek a soha nem használt -sőt idegesítő- baroságok nincsenek benne. Nem 16 éves vagyok, hogy ilyen csiribiri parasztvakításokkal elbűvöljenek.

A minőségen lehet vitatkozni, az egy más kérdés. A one minőségibb anyagokból van, mint a nexus5. Ez tény. Az hogy a szoftveres marhaságok miylenek benen, az meg nem tény, hanem ízlés dolga. Nekem nem kell a sense, se az fm rádió (eddig minden telefonomban volt, de sosem hallgattam, tehát nem szempont. Nem válik tőle számomra jobbá , használhatóbbá vagy értékesebbé egy telefon azért, mert van benne fm rádió.)

Neked az a jobb, nekem ez.

Narancskommunista (törölt) 2014.02.04. 16:29:22

@Deino:
Bizonyos feladatoknál lehet hogy erősebb a telefonod vasa, máshol meg nem, mert tök más architektúra, teljesen más az utasításkészlet, egészen mást csinál a kettő egy órajel alatt. Egyáltalán nem összevethető sem az órajel, sem a magok száma két eltérő architektúránál.

Deino · http://play.blog.hu 2014.02.04. 16:39:52

@Zirowe: felőlem Jézus Krisztus is megírhatja a Biblia borítójára, hogy a HTC One a legjobb telefon mindenkinek, én akkor is az alapján fogok dönteni, ami nekem, használat közben szempont. Ha minden magazin az iPhone-t írná, vagy a Lumiát, akkor se filóznék azokon. Igen, a HTC One jó telefon. Senki nem vitatta. De nekem - a már ezerszer felsorolt szempontok miatt - nem felelt meg teljesen. Mert olyan funkciók vannak bele extrában, ami nekem nem kell, ahol meg teljesítenie kéne, ott a Nexus rendre lenyomta. Tényleg nem értem, mire vergődsz feleslegesen.

Deino · http://play.blog.hu 2014.02.04. 16:41:53

@KolompárJ.: öt év alatt egyszer nem kapcsoltam be az FM rádiót a Desire-ön, pedig ha minden igaz, abban is volt. Ennyire van rá igény részemről :)

pamut 2014.02.04. 16:45:43

Egy ilyen telefont lehet valamiképpen számítógépnek használni? Azaz rácsatlakoztatni valahogy egy monitort, meg egy egeret-billentyűzetet?
Nem értek hozzá, lehet buta kérdés. De az én 1 G ramos vén asztali gépemhez képest ez biztos jobb, és ha jobb, akkor lehet erre kéne majd cserélnem.

Deino · http://play.blog.hu 2014.02.04. 16:49:10

@pamut: szerintem nem járnál jól az androiddal, vagy bármilyen mobillal igazából egér billentyűzet-kombóban, nem erre vannak rajta kitalálva az appok, meg az egész operációs rendszer.

pamut 2014.02.04. 16:56:02

@Deino: 99%-ban kb. ezekre használom: netezés, voip, kép- és videólejátszás, jegyzettömb. a küldött doc fájlokat már a google is megnyitja online. ezeket gondolom tudják az okosok. ha rá lehet kötni perifériát, akkor jók szg-nek is. és minek két számítógép (mobil+asztali), ha egy is elég?

Aayven 2014.02.04. 17:05:45

Pontosan ezért "veszélyes" az asztali és mobil procik ilyen összehasonlítása... Aki nem foglalkozik ezzel a témával, csak azt látja, hogy "erősebb a mobilom, mint a laptopom", esetleg azt fogja hinni, hogy egy telefonnal már rögtön ki tudja váltani a régebbi asztali gépét / notebookját.
@pamut: Nem fogod tudni kiváltani egy mobillal a számítógépet. Bizonyos feladatokra alkalmas a telefon, de hidd el, hogy csak magadat szivatod, ha mindent azzal akarsz helyettesíteni. Van rá mód, hogy újabb mobilokra billentyűzetet és egeret köss. Még hdmi-re is ki tudod lőni a képét. De ettől még nem lesz belőle PC. Az android nem egy asztali oprendszer. Olcsóbban kapsz egy olyan asztali gépet, amivel az alapvető feladataidat kényelmesen el tudod látni, mint egy olyan csúcsmobilt, amivel részben és nagyon kényelmetlenül tudsz dolgozni.

C16SE 2014.02.04. 17:07:05

@Deino: Az a lényeg, hogy neked megfeleljen. Kb. ettől jó egy telefon vagy sem, más véleménye meg kutyaszart sem számít. Nekem a Z1-gyel van egy kis olyan érzetem, hogy bazi gyors, bazi jól néz ki, bazira vízálló meg minden, de csak nem a Sense van rajta. Az nagyon hiányzik. Próbáltam pótolni különféle app-okkal, de elbuktam rendre. Eddig nem nagyon tettem fel plusz app-ot a telefonra, csak ha nagyon kellett párat, de most tűnt fel milyen szarok ezek. Vagy csak elkényelmesedtem és megöregedtem.:)

pamut 2014.02.04. 17:10:51

@Aayven: És ebbe beleszámoltad azt is, hogy nagyon öreg, gyenge, elavult gépem van? És ha egy windowsos telefont veszek, az se? Mint írtam nem komoly melóra kell, hanem arra amit soroltam.

Függetlenül az én konkrét esetemtől, nem értem miért nem csinálják meg úgy, hogy jó legyen asztali gépnek is. A hardver nyilván már bírná. Gondolom csak a sw-t kéne hozzá optimalizáni. Miért nem csinálja meg valamelyik gyártó?

Aayven 2014.02.04. 17:12:50

Amúgy HTC One-t használok, abszolút elégedett vagyok vele. Néha Sense, néha Next launcher fut rajta, akkor váltom, amikor az egyiket megunom. Viszont ha most vennék mobilt, akkor nagyon megfontolnám a nexust. A kategóriájában (sőt, még alsóbb kategóriákhoz képest is) verhetetlen az ára, hardverben nagyon ott van és nekem nem hátrány a stock android sem. Másik oldalon viszont nekem nem számít, hogy 1,7 vagy 2,2 GHz-en pörög az a négy mag, legalábbis egyelőre nem hiszem, hogy bármivel komolyabban meg tudnám fektetni a one-t. Az anyaghasználat meg nem is kérdés, leginkább ezért döntöttem a HTC mellett. A kamera nekem pont megfelel arra, amire használom, baromkodás, social networkre képfeltöltés. Persze nem vagyok egy nagy fotós, de aki igen, az úgysem telefonnal lövöldözik...

Aayven 2014.02.04. 17:15:08

@pamut: Nem, nem feltétlenül bírná a hardver. Más architektúra, más utasításkészlet, mint azt már rajtam kívül is írták fentebb. És igen, azzal együtt írom, hogy régi és elavult a géped. Ez kb olyan, mintha valaki a régi mosógépe helyett mosogatógépet akarna venni. Lehet, hogy ki tudja benne mosni a koszos zoknikat, de elég szuboptimális a dolog...:)

Aayven 2014.02.04. 17:17:32

A windows phone-t meg meg se említem, az androiddal még össze lehet hekkelni dolgokat, azzal sokkal kevésbé. A WP egy zárt rendszer, mint az iOS. Ott azt teheted meg, amit a platform fejlesztői megengednek. És egyelőre nem tartunk ott, hogy kiválts vele desktop számítógépeket. Idő kérdése és lesznek erre is elfogadható megoldások, de arra még várni kell.

pamut 2014.02.04. 17:18:00

@Aayven: Fenébe akkor nem úszom meg :)

Ezzel együtt remélem ez lesz az utolsó asztali (vagy laptop) amit vennem kell, és pár év múlva már a mobilok felfejlődnek oda hogy kiváltják az ilyen alap használtra való számítógépeket.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2014.02.04. 17:30:46

@Zirowe: 2014-ben mire használod az infrát meg az FM rádiót? Nekem ezek utoljára kb 10 éve hiányoztak volna. Hangszórón meg a cigányok szoktak zenét hallgatni a négyeshatoson, én inkább maradok a minőségi Shure fejhallgatómnál.

Mondjuk ettől függetlenül a Nexus és a One közül az utóbbit választanám én is. :)

@pamut: Android 4-től alapból van USB OTG, vagyis egy micro USB - normál USB átalakítóval (1 dollárért kapsz bárhol) tudsz rá billentyűt, egeret, pendrive-ot csatlakoztatni. Tableteken meg szokott lenni mini HDMI csatlakozó, amivel TV-re vagy monitorra is kötheted.

@Aayven: Átlagfelhasználásra manapság szerintem teljesen elegendő egy jobb androidos telefon, esetleg tablet. Én sem hurcolnék magammal egy majd' 3 kilós laptopot, ha nem Photoshopra, videóvágásra meg háromdimenziós After Effects animációkra használnám (amire néha a Core i7-et meg a 16 giga RAM-ot is kevésnek érzem) :) Otthon, főleg tavasztól őszig inkább kiülök a teraszra a tablettel, ha csak híreket akarok olvasni, vagy ilyesmi.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2014.02.04. 17:36:22

@pamut: Attól függ, mire akarod használni. Ha csak böngészés, Facebook-skype-e-mail stb, Youtube, filmek, zene, meg ilyesmi a cél, akkor nyugodtan küldd nyugdíjba az öreg gépet, egy jó androidos kütyüvel jobban jársz. Én egy régi Core 2 Duo-s WinXP gép és a kétmagos android közül egyértelműen az utóbbit választanám.

Aayven 2014.02.04. 17:38:12

@// Gery Greyhound: Ok, híreket olvasni, facebookozni stbstb jó a telefon. De ha szöveget akarsz szerkeszteni, és most nem jegyzetek felvételére gondolok, már lehetnek problémáid. Vannak dolgok, amiket egyelőre egyszerűen nem tudsz kiváltani. Ha most meg tudod mondani, hogy a következő 2 évben pontosan mire akarod használni és ezt lefedi egy droid, ok. De bármikor találkozhatsz olyan problémával, ami konkrétan kivitelezhetetlen, mivel a két "világ" egyáltalán nem átjárható. Nem lehetsz biztos benne, hogy amit PC-re lefejlesztenek, az akár csak megközelítőleg is lesz mobilra.

Aayven 2014.02.04. 17:40:26

Na jó, átfogalmazom az előbbieket: ÉN senkinek nem ajánlanám egyelőre, hogy mobillal váltson ki egy PC-t. Kizárólag akkor, ha NAGYON alap dolgokra kell csak. És ha előre láthatóan azok a nagyon alap dolgok nem is fognak változni.

Deino · http://play.blog.hu 2014.02.04. 17:46:24

@Aayven: tökéleten jól mondod, egyelőre ez még szerintem nem járható út, mert nincs elég nagy fedés sok dologban. És lehet, hogy szökőévente egyszer kell csak XY jellegű program pc-n, de akkor nagyon. Ha nem csak böngészésre használod a pc-t, meg filmekre, akkor mobilon óhatatlanul bele lehet futni egy egy zsákutcába.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2014.02.04. 17:50:19

@Aayven: Attól függ, mit értesz szövegszerkesztés alatt. Ha csak blogot akar írni, és a címeket bolddal kiemelné, meg bekezdésekre osztaná, arra van androidos megoldás (pl a Wordpress hivatalos app elég jó) viszont ami ennél komolyabb, mondjuk InDesign vagy más professzionális cuccok használata nekem bőven kívül esik az "átlagfelhasználás" halmazán :)

Aayven 2014.02.04. 17:54:46

@// Gery Greyhound: Mondjuk, hogy egy önéletrajzot szeretne összehozni, amit a leendő munkáltató nyilván nem mobilon nézne meg. LEHET, hogy sikerül valami alapot összetákolni, aztán lehet reménykedni, hogy az tetszőleges windowson, macen, linuxon, az elterjedtebb desktop office megoldásokban legalább hasonlóan nézzen ki. Esetleg szétesik az egész, ami nem hiszem, hogy jó pont.
Vagy ha pl szeretne online bankolni. Ki tudja, hogy melyik bank online felülete hogy fog kinézni egy mobil böngészőn? Szerintem ezek bőven az átlagos napi használatba tartoznak manapság.

Deino · http://play.blog.hu 2014.02.04. 17:56:15

@// Gery Greyhound: de mondjuk egy szakdolgozat, munkahelyi jelentés már cink még táblagépen is. Pedig azért az még bőven átlagfelhasználás. Ezt a posztot mobilon, táblán pl. Sose raktam volna össze

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2014.02.04. 17:57:34

@Aayven: Megjegyzem, nekem is csak azért van InDesign a gépemen, mert ha már 2-nél több Adobe alkalmazásra van szükséged a Creative Cloud-ból, akkor jobban jársz, ha a teljes csomagra veszel license-t. De amúgy egyszer nem volt még olyan komoly szövegszerkesztési igényem, hogy el kelljen indítanom, mindenre Google Docs-t használok.

pamut 2014.02.04. 18:01:24

@Aayven: De ezeket megcsinálom a régi vacak gépen (jó lassan). Minden más meg mehet az újon.

pamut 2014.02.04. 18:02:09

@// Gery Greyhound: Az se tudom mi az az InDesign, nem valószínű hogy sokat használom a jövőben :)

Aayven 2014.02.04. 18:05:43

@pamut: Mondom, ha te úgy ítéled meg, hogy elég egy mobil, akkor hajrá. Én csak azt mondtam, amit tartok is, hogy nem lehet kiváltani egyiket a másikkal. Tartalomfogyasztásra elég lehet. Csak aztán nehogy kellemetlen meglepetések érjenek.
Viszont így a te kérdésed is más, mert akkor nem a gépedet akarod kiváltani vele, hanem egy olyan eszközt keresel MELLÉ, ami tartalomfogyasztásra megfelelő. Így már jó lehet egy droidos mobil.

rockjano 2014.02.04. 18:52:48

Dolgozni Androidos készülékeken…. legyen ez akár tablet… nem ezek nem erre valók…

Dolgozni desktop gépen, információt fogyasztani lehet telefonon, bár én filmet is szívesebben nézek 27 colos monitoron…

Amúgy nagyon szeretem a telefonom én is…

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2014.02.04. 19:06:08

A SONY Xperia Ultra Z nem-e jobb ennél? tesztelted-e?

wolves84lb 2014.02.04. 19:14:59

"Akkor tegyük a One mellé a galaxy s4-et. Fűt, zenél, világít, szemmozgás követő lófasz, taccswiz, s-voice, s-ez, s-az, stb, minden van benne. Ettől jobb? Nekem nem. Nekem attól jobb ha ezek a soha nem használt -sőt idegesítő- baroságok nincsenek benne. Nem 16 éves vagyok, hogy ilyen csiribiri parasztvakításokkal elbűvöljenek."

S4-tulajként azért vitatkoznék veled, mennyire haszontalanok ezek a "fícsörök"...tudod, ez kb olyan, mint a lexus. Akinek van/volt, az tudja, mitől más, mint egy (amúgy szintén kitűnő) BMW. Igen, nekem is van kezem, én is tudom tekergetni a szellőzés-gombot, de minek, ha berakom "auto" üzemmódba, és csinálja a dolgát.

Mondom ezt úgy, hogy az első S4-esem gyári hibás volt, többször sírtam vissza közben a korábbi eredeti original "csájnafón"-omat (ami tudásilag verte a Galaxy S3-at is, és 200 dollár volt), és nem hittem el, hogy egy korszerű telefon ekkora csalódás lehet.
Nem is az, csak kifogtam egy hibásat.
A másodikkal semmi gond, zseniális készülék - kora egyik, ha nem a legjobb telefonja. (igen, az Alma5S leveri a teszteken, meg van jobb LG-is...de ezek jóval újabb fejlesztések)

Dr. Schwanzkopf Rudolf 2014.02.04. 19:15:21

Még eltelik vagy tíz év, amíg egy telefon erőforrásban kiváltja a laptopomat. :) Méretről ne is beszéljünk.

Másrészt: az ideális összeállítás szerintem egy alap butatelefon egy hét+ akksiidővel, tablet és laptop, utóbbi kettő váltogatva igény szerint.

Deino · http://play.blog.hu 2014.02.04. 19:21:06

@wolves84lb: a szemmozgás érzékelőnek meg ezeknek van bármi haszna? erről írnál picit bővebben, hogy mire használod bármelyiket is átlag felhasználás közben, mert tényleg érdekelne :)

Csakjoaruk Webáruház · http://csakjoaruk.hu 2014.02.04. 19:49:34

Erre is érdemes lesz vigyázni mert 3 év múlva már korántsem lesz miért váltani, ha nem megy tönkre. Max. aksi csere lesz.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.02.04. 20:15:31

@Deino: elég fos laptopod lehet akkor, de komolyan :) Torrentezni telefonon? Idiótaság.
Azért nemhogy a macbook airomat, de még az ipadomat sem cserélném le egy ilyen androidos telefonkára.

focvis 2014.02.04. 20:21:45

@enpera: én s szoktam androidon torrentezni néha. Miért vele a baj, nem pörgeti a winchestert. iPad-en - amit szintén imádok - még sajnos nem találtam erre alkalmazást :(

focvis 2014.02.04. 20:23:03

@focvis: ezt jól megaszontam... szóval:

én is szoktam androidon torrentezni néha. Mi vele a baj? Legalább nem pörgeti a winchestert. iPad-en - amit szintén imádok - még sajnos nem találtam erre alkalmazást :(

szmoker (Homo Trollicus) 2014.02.04. 20:25:35

"Szerintem még két hetes se volt, mikor a Blaha metró előterében a betonos részen sikerült leejtenem telefonálás közben"
"Többet ejtettem le szerencsétlent, mint nem. "
"Tegnapig bizony egyszer sem ejtettem el, bár kb. hatszor csúszott ki a kezemből"

Nem értek hozzá, de biztos van erre valami gyógyszer.

szmoker (Homo Trollicus) 2014.02.04. 20:29:36

@focvis: torrentezni telefonon / ipadon? Az olyan, mint sajtreszelővel rejszolni?
Esetleg rádugni a hifire, hogy ne a PC egye az áramot mp3 miatt.

BTW a lemez nem pörög, mert SSD.
Akinek nincs SSD az okoshűtőben, az buzi.

:)

szmoker (Homo Trollicus) 2014.02.04. 20:35:37

@Deino: azt azért tudod, hogy egy 6 éves C2D kb tízszer izmosabb (flops), mint egy akármilyen lófaszjóska sokmagos ARM?
en.wikipedia.org/wiki/Instructions_per_second
Ha SSD-t tennél bele, mindjárt mást mondanál a telefon vs pc sebességről. Vagy több ramot, 2g már csak arra elég hogy a Windows elvegetáljon.

Haladás (halódás?), fejlődés, fogyasztói társadalom.
A 2.5 éves iPad2-m ami anno villámsebes volt és mindenki csodájára járt, most egy lassú szar. Mert nem erre fejlesztenek, hanem a 2-3-4x erősebb vasakra.

focvis 2014.02.04. 20:36:43

@szmoker (Homo Trollicus): BTW nálam a laptopban még lemez és van hogy fél nap alatt jön le valami.
mp3-at nem hallgatok, PC-n sem :)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2014.02.04. 20:36:44

@Deino: Ha olyan a munkahely, hogy pöpecül formázott PDF-ben kell bármit jelenteni, ott gondolom gépet is adnak hozzá. Az átlagfelhasználás nálam otthoni használatot feltételez... Szakdolgozatot meg nem nagyon ír senki, miután megszerezte a diplomáját. Én viszont simán összeraknám ezt a bejegyzést akár még a Desire-ön is, még videót is embeddelek bele, ha kell :) Amúgy indítottam már átutalást az OTP netbankból a régi Android 2.2 browser alatt is, ami a mostani androidos Chrome-hoz képest egy hulladék - mégsem okozott nehézséget.

@rockjano: Szerintem ezt senki nem mondta. Dolgozni én is 27''-on szeretek, filmet nézni meg 46''-on :)

@Aayven: Mondjuk pont a MS Office az, ami még saját magával sem kompatibilis, simán széteshet egy Word X.1-ben írt doksi Word X.2 alatt. Ellenben egy Google Docs-ból exportált PDF ugyanúgy néz ki bárhol...

porthosz 2014.02.04. 21:08:14

@Deino:
"Processzor típus: Intel Core Duo, 1,86GHz vs. a négy mag, 2.3Ghz. Nem igazán tudom elképzelni, hogy mégis hogy ne lenne gyorsabb a Nexus vasa."

Hát pedig ég és föld. Almát hasonlítasz körtével. De hogy laikusak számára is érthető legyen:

Képzeld azt hogy a processzor nem más mint egy autó motorja.
Ebben az esetben a telefonodban van 4 darab 50 köbcentis henger (ilyen van a simson segédmotorokban) ami megy 2300as fordulatszámon.
A laptopban meg van két 1000 köbcentis henger ami egy BMW autóból való, turbófeltöltővel meg minden más földi jóval és megy 1860as fordulaton.

Mit gondolsz melyik ad le nagyobb teljesítményt? Ala a BMW-vel fogsz az autópályán 160-al hasítani, vagy a simsonnal?

Deino · http://play.blog.hu 2014.02.05. 06:09:31

@szmoker (Homo Trollicus): nyilván, de igazából felesleges szarakodni vele. Kb. Ennyiből, mint most a telefont vettem ott is Kijön egy új, jobb féle. Ráadásul azóta változtak az igények, és inkább 17-es képernyőset szeretnék, úgyhogy mindenképp új lesz, nem upgrade.

Deino · http://play.blog.hu 2014.02.05. 06:13:26

@enpera: egyenként a telefonon torrentezés inkább kényelmi funkció, mert nem kell másolgatnom a sorozatot, ha ELEVE a telefonra töltöm azt az egy, kettő sorozat részt, amit ott fogok megnézni. Mindjárt le is kapom a Supernaturalt, jut eszembe.

Deino · http://play.blog.hu 2014.02.05. 06:24:52

@// Gery Greyhound: feladatok erre a bejegyzésre:

* kell egy 930*230 méretű kép. ezt photoshopban raktam össze, biztos lehet találni valamit, amivel valamit össze tudsz rakni telefonon is, de vagy nem ilyen minőségben, vagy brutális szopások árán.

* hosszú poszt, kényelmetlen gépelni azért ennyit telefonon, táblán.

* a blog.hu admin nem támogatja a mobil böngészőket. Ezt ha ki is játszod, akkor is ott a probléma, hogy nem ugyanúgy néz ki a blog telefonon, mint Pc-n. Abszolút nem mindegy, hol van benne "erőltetett" sörözés, ilyenek. Legalábbis nekem nem az, esztétikailag.

Igen, össze lehetne tenni egy bejegyzést mobilról / tábláról úgy, hogy ugyanezek a szavak szerepelnek egymás után sorrendben. De mondjuk ez így mindennel együtt volt nekem egy, másfél óra. Úgy meg lenne kb. Három, minimum. És csak közelítőleg lenne ilyen minőségben a poszt. Én meg sokkal idegesebb lettem volna.

A sajtreszelővel maszturbálás tipikus esete :)

Secnir 2014.02.05. 08:37:00

nexus? háhá! samsung? OMG! iPhone * ?
hülyék vagytok. kínait a kínaitól direktbe, nem más néven forgalmazott vackot kell venni. nekem pölö egy tengda i9100 tökéletesen megfelelt, anyának most vettem egy cubot P6-ot. és TÖKÉLETESEK.
ja, a nexus, iPhone* stb. töredékárán, ofkörsz.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.02.05. 08:42:31

@Deino: azt nem értem, miért jó telefonon nézni egy sorozatot.

Deino · http://play.blog.hu 2014.02.05. 11:45:45

@enpera: szitkomra tökéletes, meg limonádébb sorozatokra is. Azért, mert napi szinten kétszer egy órát kb. a vonat, hév, metró visz el az életemből, azalatt meg ki lehet pörgetni egy pár sorozatot, ha ahhoz van kedvem.
Speed / Tomi / Deino