A Gépek Lázadása

Love me Tinder!

Minden tűznek az a titka, hogy legyen egy kis szikra, de a szerelem ritka, ha csak az appod van nyitva!

tinderke.jpg

Mit csinál akkor napjaink lovagja, ha a Csajok és Pasikat már rohadtul unja, de nyomna valamit (valakit!), aki geeky, hipster, és ráadásul még a vécén is csinálhatja. Nos, feltelepíti a Tinder nevű alkalmazást, ami sokat segíthet, ha még nincs Valentin-napra csajod vagy pasid.

Az app ingyenesen letölthető, és arra a faék egyszerűségű elvre épül, hogy mindenki tudja melyik a jobb és a bal irány (ugye deino?). Előbbi felé swipeolva jön a lájki, utóbbi felé pedig úgy elfelejthetjük a képen látható egyedet, hogy az soha nem fog elénk kerülni. De ne hágjunk ennyire a dolgok elébe. A koncepció szerint indítás után FB integrációval szépen mindenki csinálhat magának egy profilt, ehhez fűzhet egy kis bemutatkozó szöveget, valamint betallózhatja a legjobb szelfijeit is.

Ha ez megtörtént, be kell állítani egy hatótávolságot is, ami GPS alapon csekkolja, hogy csak a környező egyedek essenek bele az akciórádiuszba, ne valahonnan Új-Zélandról, mert úgy bizony elég távos lenne a történet. A legtöbb időnket azon a felületen fogjuk tölteni, ahol az egyes delikvensek profilképe látható, melyre rátappolva mehetünk bele a részletekbe, ahol láthatjuk a többi képet, pár ismerőst, valamint a leírásokat. Az itthoni hölgyek ezekben nem voltak túl erősek.

tindi.jpg

A program innentől kétfelé mehet: ha a főoldalon jobbra húzzuk, megkapja a lájk pecsétet, balra pedig offoljuk. Ugyanezt a részletező oldalon is megtehetjük. Itt jön amúgy a trükk az egészbe, mivel csak azzal tudunk elkezdeni chatelni, akivel kölcsönösen szúrnámoltuk egymást. Itt indul az igazi buli, és innentől már csak rajtunk múlik, mit hozunk ki az egészből, de vigyázzunk, mert ha egy csaj azt kérdezi, hogy akarunk-e webcamelni, ráadásul angolul, akkor van rá sansz, hogy az nem a szomszéd Juci, akinek a kedvenc reggelije a rárántotta, szóval csak okosan.

Bónuszpontért a kérdés a következő: ha a csajod / pasid barátnőjével / haverjával kölcsönösen lájkoljátok egymást, akkor te vagy a hunyó, vagy a másik?

• bejegyezte Jancsa Jani 2014. február 14. napján
2 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sadist 2014.02.14. 16:00:28

A jóképű Casanováknak lesz egy újabb merítési terep, de be fog fuccsolni, ugyanúgy, ahogy kismillió másik "társkereső" alkalmazás és oldal.
Annak semmi értelme, hogy a pasik minden nőt bepipálgatnak, a csajok meg csak a felső pár százalékból válogatnak. A kereslet és a kínálat nagyon nem szimmetrikus a két nemnél.

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2014.02.15. 17:20:23

A Tinder klassz app, de igazából a Csajok és Pasik (és még néhány másik szolgáltatás) pont ugyanígy működnek, nincs benne sok újdonság.
A CsP-nek nemrég jött ki az iOS appja és tele van magyar ismerkedőkkel és pár izgalmas extra funkcióval.
itunes.apple.com/hu/app/csajok-es-pasik/id703474294?mt=8
Speed / Tomi / Deino
süti beállítások módosítása