A Gépek Lázadása

Nokia_cikk.jpg

A Nokia kihoz egy android  telefont

 

A fenti mondatot szinte nyugodtan lehet tényként kezelni: csurrantak már ki képek, találtak szemfülesek android Benchmark oldalakon Nokia X kódnevű telefonok után maradt eredményeket, szivárogtak ki képek a telefonról és a UI-ról is, de nemrég még maga a Nokia is rádobott egy lapáttal erre az egészre: szinte az összes social media oldalukon zöldre (droidzöldre) váltott képekkel és hátterekkel jelentkeztek. Szóval azt szinte már biztos, hogy lesz androidos Nokia. De milyen lesz maga a telefon?

Hogy milyen lesz? Egy olcsó, budget dög, ami első ránézésre Windows Phone is lehetne

 

De komolyan. Egyrészről sikerült olyan hardvert rakni a a gépbe, ami láttán még egy 2012-es android telefon is elszégyellné magát: 1 Ghz-es, kétmagos proci, 512 mega RAM, 800x480-as kijelző, plusz egy 5 megapixeles kamera. What. The. Fuck. 
Álljon már meg egy pillanatra a világ, hát ennél még a 90 dolláros kínai telefoncsodák is jobb hardverrel érkeznek! De tényleg.
És ami sokkal, sokkal viccesebb valahol: az említett kínai csodák szebb UI-t fognak biztosítani.

nokia_ui.png

A Nokia ugyanis úgy döntött, hogy megpróbálja a forkolt androidra ráhúzni a Windows Phone abszolút nem ide illő Metro dizájnját. Őszintén remélem, hogy a fenti, kiszivárgott kép csak kacsa. Mert ennél rondább dolgot rég láttam. Az alkalmazások nyilván nem fognak sem ikonban, sem pedig felületben alkalmazkodni ehhez a Metro dologhoz - mert az egy másik platformé. A telefon elvileg 4.4 KitKat rendszerrel érkezik, de egyrészről az 512 mega RAM és gyengécske processzor miatt ez nagyon érdekes lesz, másrészről ez a KitKat sajnos egyáltalán nem az a KitKat. Hanem egy forkolt, összetákolt, zárt rendszer.

Mi az, hogy forkolt android?

 

Emlékszünk még a Kindle Fire nevű táblagépre? Ami ugyan adroidot futtatott, de annyira át volt szabva gyárilag, hogy gyakorlatilag mégse? Ugyanez lesz itt is. Elvileg android, és elvileg fogja tudni futtatni az összes droid appot. Mondjuk nagy kérdés, hogy a Google ráengedi-e a Play Store-t, és szerintem nem fogja. Ugyanis ebben a megoldásban benne van az is, hogy a Nokia szépen leválasztja az egészet a 4.4-nél, beletol egy rakás funkciót, ami szerintük kell, kiszed egy csomót, ami szerintük nem, az egész UI-t átírja, és a tetejében ugye meg fognak állni a fő android frissítések is a 4.4 toldozgatása-foldozgatása szintjén, a keményvonalas, verziószámváltós új android frissítések ide nem fognak megérkezni, és kész.

Hogy fog kinézni a telefon?

NOKIA_X_Android.png

Igazából ezen a ponton már nem mindegy? Nincs az a design, ami 2014-ben a fentebb előadott dolgokat megmentené,
és ahogy nézem nem is erőlködnek vele. Színes lesz, és tökre ugyanúgy fog kinézni, mint minden Lumia. Ennyi. A Nokia ki akar hozni egy telefont, ami gusztustalanul olcsó, és androidos: aki eddig azért nem vett Nokiát, mert fújj vindóz, az most vehet.

Mi a jó életért csinálja ezt a Nokia? Mert haldoklik.

 

De komolyan. Tegye fel a kezét, aki tudja, hogy a 2013-as mobilos értékesítések hány százalékát fedte fel az Android + iOS együtt? Senki? Elárulom: 94%. A maradék haton osztozik a Nokia az összes többi Windows Phone telefonnal, valamint
a BlackBerry mobiljaival. Nem egy nagy eredmény, ugye? Hát nem.

A futószalagon ömlő kínai 50-80-90-100 dolláros okostelefonok pedig kinyírni látszanak ugye a feature phone kategóriát is: minek venne bárki, bármilyen célra butanokiát, akár még indiában is, ha vehet tökre ugyanannyiért egy okostelefont? Nagyon, nagyon pici százalék az, akinek ténylegesen arra van igénye, hogy egy hétig ne kelljen tölteni a telefont, és csak telefonálni meg SMS-ezni tudjon. Szóval a Nokia vergődik, és most nyitniuk kell az android felé, különben előbb-utóbb,
de inkább előbb, egyszerűen pusztulni látszanak.

HTC-One-vs-Nokia-Lumia-920-03.jpg

Nagyon vicces, hogy anno azért nem álltak be a Samsung-HTC-Sony-LG gyártók mellé androidot gyártani, merthogy ők nem akarnak tizenkettőegytucat lenni, és az androidban jól elveszne a Nokia. Erre most ott tartanak, hogy Windows Phone-ban ugyan tényleg ők a királyok, csak éppen a Windows Phone, mint platform, nem képes teret hódítani, nem képes életben maradni. Kevés az app, kevés a fejlesztő. De az android felé nyitás meg ugyanúgy nem hoz nekik fejlesztőt semmilyen téren, szóval nem tudom, mi lenne itt a stratégia? Nyomjuk le a droiddal az emberek torkán a WP dizájnt, hátha megszokja, de a szar hardver miatt mégse tetszik neki a telefon annyira, és következőnek rendes Lumiát vesz? Vagy mi? Röhej.

Túl későn, túl keveset

 

2014-ben kihozni egy 2012-es erősségű telefont, és reménykedni, hogy pusztán azok a szavak eladják majd, hogy "Nokia android", botorság. Négy éve kellett volna beállni az android mögé, és sokkal, sokkal, sokkal erőteljesebben. Akkor nem
az lenne, mint most, hogy a Nokia fejesei és volt fejesei minden péntek este összeülnek két doboz cigi meg egy üveg vodka mellett a legközelebbi kimondhatatlan nevű finn kocsmában, és könnyfátyolos szemmel nézik a Samsung legújabb eladási adatait, hogy bakker, ezek mi is lehettünk volna. Mert lehettek volna. Bármibe lefogadnám, hogy a Google kezet csókolt volna
a Nokiának, alájuk tolva egy Nexus gép lehetőségét, ha négy éve beállnak droidot gyártani. De nem, a Nokia megpróbálta
a saját rendszerét tolni. Orbitális bukás. Jó, akkor Windows. Lassú haldoklás.

Itt tart most a Nokia, aminek a neve egy időben szinte egyet jelentett a mobiltelefonnal.

Merthogy pontosan az történt, amit megírtam én, megírt minden más hazai android blogger, de megírt minden más nemzetközi techblogger, site, és elemző: a Nokia szopni fog a Windows Phone platformmal. Mert még ők se adnak elég löketet a WP-nek. És szopnak is, nagyon keményen. Ha nem tökölnének, és kihoznának egy olyan androidos Nokiát, ami egy szinten van a legújabb Lumia szériával hardverben, rátolnák a legújabb androidot, vinnék, mint a cukrot. De ez, amit fent olvashattunk, ez sajnos vicc. 2014-ben ez így ide kevés lesz. Nagyon. És ez nagy baj a Nokiának.

Pedig én imádtam a Nokia telefonjait régen. Hat évig nyúztam egy Nokia 6600-át, mielőtt váltottam droidra, és imádtam. Előtte 3330-as volt. És kérdés nélkül dobnám ki az LG Nexus 5-öt egy korrekt tudású Nokia Nexus 6-ért mondjuk. De nem azért, amit most látszik piacra hányni a félkarú finn óriás. Ha meg mégis előrukkolnak a Mobile Word Congressen egy csúcskategóriás, Lumia verő androiddal, akkor a Nokia a legnagyobb troll a világon, akiknek mindenki bedőlt.

Csak a Nokia nincs éppen olyan helyzetben, hogy megengedhesse magának a trollkodást.

• bejegyezte Deino 2014. február 18. napján
15 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TheRminator 2014.02.18. 14:38:48

Hát ez egy hihetetlen gagyi cikk lett:

"Elvileg android, és elvileg fogja tudni futtatni az összes droid appot. Mondjuk nagy kérdés, hogy a Google ráengedi-e a Play Store-t, és szerintem nem fogja. "

Mivel a Google Play-ért fizetni kell, és ez nincs rajta a Kindle-n sem, valamint a Google API-ért is, igy nem fogja futtatni az összes droidos appot, valamint mivel tökéletesen meg tudták oldalni, hogy ne lehessen feltörni a WP8-at, ezt sem fogják egyhamar feltörni, sideload meg nem lesz, igy tök mindegy, hogy mit tud futtatni, mivel a leendő Microsoft által üzemeltetett store-ból lehet majd csak appot letölteni.

"Szóval a Nokia vergődik, és most nyitniuk kell az android felé, különben előbb-utóbb,
de inkább előbb, egyszerűen pusztulni látszanak."

A Nokia eladta a teljes mobil üzletágát az MS-nek, az ügyletet most tavasszal zárják le, és a Nokia 2016-ig semmiféle mobiltelefont nem adhat ki. Ez a telefon már a Microsoft éra alatt fog kijönni, az ASHA sorozatot fogja leváltani.

Deino · http://play.blog.hu 2014.02.18. 14:53:56

@TheRminator: WP8-at lehet, hogy nem lehet megtörni, de ez android. A Kindle Fire-t is meglehetett, bármelyiket meglehet. Az android appokat meg muszáj lesz tudnia futtatni, különben nem tudják eladni a telefont, annyival, hogy android az, csak mondjuk nem látszik annak, és az appok se futnak el rajta. Ha az appokat nem viszi, akkor semmi értelme. Még a sokadlagos prioritású piacokra se.

A Nokia 2016-ig eladta a Nokia brand használatát, valamint az Asha és a Lumia nevek kizárólagos használatát. Ha nem Lumia vagy Asha lesz a neve, nagyon nem ugrálhat nekik az MS. A célpiac valszeg az "emerging markets" néven futó terület, de még így is érdekes a dolog.

TheRminator 2014.02.18. 15:04:19

@Deino: Nem érted. Kukutyin néven sem adhat ki a Nokia cég telefont. Minden szervizt, márkaboltot, alkalmazottat feljesztőt átvesz az MS. A portás marad ott max, meg a többi ember, akik teljesen más területen dolgozik. Gumicsizmát és TV-t sem gyárt...

" A Kindle Fire-t is meglehetett, bármelyiket meglehet."
Ne gondold. Már eleve a boot-ot úgy csinálják meg, hogy nem lesz rá mód. Ez a telefon az olcsó piacra megy. Max ugy fog futtatni droid appot, hogy az MS ir azoknak, akik droidra fejlesztettek appot, hogy ebbe a store-ba is rakják fel az alkalmazásaikat. És mivel itt nem lesz sideload, igy megéri nekik, mivel semmit nem kell tenni, csak beküldeni.

Hrobert · http://androlib.blog.hu 2014.02.18. 15:11:21

a gyenge hardver és a kitkat párosítása érthető, ha már ennyire szégyenletes vasat sikerült összekukázni, ennél a buildnél ugyanis pont a low-end telefonokon való normális teljesítményre mentek rá, az lenne kapufa ha nem ezt kapná

Deino · http://play.blog.hu 2014.02.18. 15:16:48

@Hrobert: Az 512 RAM még így is kevés neki, elméletben elfut, meg gyakorlatban is, de nagyon, nagyon valószínű az akadás, meg a fagyás.

@TheRminator: Hát, és látod, mégis kiadják majd. Az MS meg valószínű hülye lesz perelni, max csúnyán néz. Lumia nélkül még ennyit se ér a platform.

"Nem kell csinálni semmit, csak beküldeni" Aha, mert gondolod, hogy egy ennyire átírt rendszernél nem fog szarrá bugolni az app? Dehogynem. Oszt akkor mi van? Majd hülye lesz a fejlesztő beleölni erőforrást, egy nem hivatalos piacra, egy nem támogatott telefonon szopni, marginális számú új júzer miatt.

Hrobert · http://androlib.blog.hu 2014.02.18. 15:20:21

@Deino: hát ha szarul portolják rá az androidot akkor tuti.

TheRminator 2014.02.18. 15:25:25

"Hát, és látod, mégis kiadják majd. Az MS meg valószínű hülye lesz perelni, max csúnyán néz. Lumia nélkül még ennyit se ér a platform."

Ezt már nem a Nokia fogja kiadni. Kicsit lassan megy neked az értelmezés. Az MS már átutalta jó részét a pénznek, le is volt írva. A 4Q13-ba a Mokia már bele sem számolta a mobil üzletágat.

TheRminator 2014.02.18. 15:26:52

"Aha, mert gondolod, hogy egy ennyire átírt rendszernél nem fog szarrá bugolni az app? Dehogynem. Oszt akkor mi van?"

A BB-n is jelentős része fut a droidos appoknak. És az csak emulálja az androidot. Oszt akkor mi van?

Deino · http://play.blog.hu 2014.02.18. 15:40:38

@TheRminator: hát, maradjunk annyiben, hogy elindul. De nem úgy fut, ahogy kellene neki. És pláne nem olyan színvonalon, hogy eladható legyen, mint szolgáltatás.

Ahhoz az kéne, hogy szépen bemész a sztórba, lehúzod, és fut, meg intergál rendesen a rendszerrel. És egy BB-nek megvan a mentsége ugye, hogy jó-jó, de azért ez mégis más platform, ez viszont egy android alapú telefon, mekkora ciki már, ha mondjuk a Viber vagy az Instagram beszarik rajta, a developer meg nem tudja javítani, meg nem is akarja igazán. Akkor mi van? az MS megvonja a vállát, hogy ez van, számítottunk rá, de nem érdekel? Vagy lebugfixeli ő az appot? Sehogy nem jó.

031052 2014.02.18. 17:43:29

Hol tart most a motorola, htc, sony, lg? Mind 5% körüli részesedéssel a droidból, miközben a samsungé 65%. Te logikád alapján bizony ezek a gyártók is haldokolnak.

Deino · http://play.blog.hu 2014.02.18. 18:05:09

@031052: www.idc.com/getdoc.jsp?containerId=prUS24645514

A marketshare csalóka dolog, merthogy nő a piac folyamatosan, plusz abszolút nem 5%-ot tudnak felmutatni a droidból. 2013-ra vetítve globálisan a nagy androidos gyártók olyan a 10-20%-os növekedést tudtak elkönyvelni fejenként a saját, egy évvel ezelőtti számaikhoz képest. A Nokia? A Nokia 25%-os csökkenést. 2013 utolsó negyedévében (karácsony, bazinagy sales időszak) majdnem 26,6 %-os csökkenést nyomtak a tavalyi utolsó negyedévhez képest. Az LG ezzel szemben meg 20%-os növekedést, egész évre meg 23%-ost. Ez a nagy különbség, hogy még megtartani se tudja a saját számait. Ezért írom, hogy haldoklik. A droidos gyártók egyre több telefont adnak el, a Nokia meg szélsebesen csúszik lefelé, mintha muszáj lenne nekik.

A HTC sajnos nincs a listán, pedig arra én is kíváncsi lennék, nekik híresen szarul megy mostanában. A Motorola annyira nem szempont, mert megvette a Lenovo (ezzel szerintem kb. harmadik helyen kéne befusson a Lenovo globálisan, az Apple és a Samsung után.)

Deino · http://play.blog.hu 2014.02.18. 18:11:17

@031052: egyébként nem a legjobb táblázatot linkeltem, mert ebben nem csak az okostelefon, a buta is benne van nekik. Okostelefon szinten azt hiszem globálisan 3,1% körül vannak (a Smartphone listán ezért nem is látszanak, csak az összesített "mobile phone" listán), okostelefonból, és ez annak fényében orbitális, mocskos nagy bukás, hogy 2011-ben valami 15-16% körül mozogtak, 77-78 millió eladott okostelefonnal, 2013-ban meg elment nekik kb. 30 millió. Ami ordas nagy bukás, akárhonnan is nézed.

Kenta úr 2014.02.18. 22:06:33

Namost indulhat a fika aradat:

szerintem egyaltalan nem rosszak a Lumiak. Jeee, lehet ütni. Amig a Samsung megengedi maganak azt a luxust, hogy ha nem a csucskategorias telefonjat veszed akkor egy szar, lassu, hasznalhatatlan teglat kapsz (pl. ket kartyas GT7562, tragedia), addig az occso Lumia 620 szerintem gyönyörü folyamatos, valoban felhasznaloi elmenynek nevezhetö valamit ad. Csak hat nem sikk egy MS termekre azt mondani, hogy az jo, ertem en. Egyebkent valami megis lehet benne, mert orba-szajba arrol cikkeztek, hogy a Lumiak csendben tarolnak, meg a reszvenyeik ara is nött egy ideig szepen...
Ennek fenyeben valoban hülyeseg egy Androidos telefont csinalni - telefonon jo a Windows, meg ha desktopon irgalmatlan baromsag is volt eröltetni a Metrot. Talan ki kene tartani mellette, ha mar kitalaltak, mert hogy az öszver megoldas nem fog müködni, az tuti.

EvilHedgehog 2014.02.21. 12:09:30

@Deino: Fun fact. A Nokia nevet nem adta oda a Nokia, csak a Lumiát.. :) Illetve az Asha-knál használhatják egyedül a Nokia nevet.
Speed / Tomi / Deino
süti beállítások módosítása